Zsoldos Péter-díj 2005
Átjáró Online 2005.07.30. 10:59
A hétvégen hetedik alkalommal adták át a legjobb tudományos–fantasztikus regényért és novelláért járó elismeréseket. A díjjal az Avana Egyesület és Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata emléket kíván állítani Zoldos Péternek, a magyar tudományos–fantasztikus irodalom kiemelkedő alakjának, és fel szeretnék hívni a figyelmet a hazai sci–fi írók színvonalas műveire, valamint a műfaj kiemelkedő értékeire.
Regény kategóriában idén Szélesi Sándor vehette át a Józsa Bálint szobrászművész által készített emlékplakettet, míg a novellák közül Nemere István munkáját találta legjobbnak a zsűri, és jutalmazta a szerzőt Bagi András szobrászművész márványpiramisával.
A díjazottak
Az Anthony Sheenard néven publikáló Szélesi Sándor Városalapítók című munkájával már 1998-ban is megkapta ezt az elismerést, idén azonban egy regényfolyam, a Mysterious Universe sorozatban megjelent Sötétség előtt című műve bizonyult 2005 legjobb magyar tudományos–fantasztikus regényének.
Ez a klasszikus realista regény szerkesztési módszerével készült – mondta Dr. S. Sárdi Margit a regényről. – Szélesen hömpölygő cselekmény, gondosan kidolgozott főszereplői jellemek, összeütközéseik, belső fejlődésük viszi tovább az epikumot, a véletlen cselekménybonyolító szerepe csekély. A jelenetezés, a párbeszédezés módja szintén e regénytípusra utal. Kiemelkedően jó a három sérült ember: skizofrén, paranoiás, mániás depressziós jellemzése, és a belőle eredő tragikum.
A novella kategóriában győztes Nemere István neve a legtöbb könyvbarát számára ismerősen cseng. Az író a hazai tudományos–fantasztikus irodalom egyik legsokoldalúbb és legismertebb szerzője, egyike annak a néhány magyar alkotónak, akik határon kívül is nagy népszerűségnek örvendenek.
Kaland– és sci–fi regényein, gyermektörténetein, történelmi ismeretterjesztő művein egész generációk nőttek fel, páratlan munkássága több száz kötetre rúg. Nemere István a Mindenből csak egy címet viselő művével nyerte el a 2005-ös esztendő legjobb tudományos–fantasztikus novellája díjat.
A zsűri elnökéről
Dr. S. Sárdi Margit az ELTE bölcsészkar keretein belül foglalkozik a magyar tudományos–fantasztikus irodalom kutatásával. Az ő vezetésével indult el az egyetemen a science-fiction szakszeminárium, így végre Magyarországon is lehetőség van arra, hogy tudományos igényességgel foglalkozzanak a sci-fi tematikával.
Az irodalomtudomány bizony gettóba szorította a sci-fit, mert egyszerűen a puhafedelűek közé sorolja, tömegolvasmánynak, amellyel nem kell különösebben sokat törődni, foglalkozni. Amerikában minden egyetemen tanítják, számos külföldi egyetemen sokkal nagyobb megbecsültsége van. Nekünk még van mit tennünk ebből a szempontból. Itt mi vagyunk azok, akik nem voltunk elég ügyesek vagy belátóak - jegyzi meg Dr. S. Sárdi Margit a zsűri elnöke a külföldi tapasztalatokról szólva.
Forrás: http://www.sf.hu/story.php?s=5151
|