Maga fél a klónozástól?

Hűűű, a mindenit… Mondom inkább így: nem értek hozzá. Sokat olvasok róla, akárcsak más, az embereket foglalkoztató problémáról. Ám minél többet olvasok róla, annál világosabb lesz előttem, milyen könnyű megvezetni tudattalanokat.

Kifejtené?

A klónozás tiltásának és/vagy engedélyezésének olyan erkölcsi, társadalmi és biológiai hatása lehet, amely veszélyeztetheti az emberi faj jövőjét. Sok a vita és az indulat az „ember másolása” körül, ideológiai kérdés lett a tudományból, sok tudós csak óvatosan mer nyilatkozni. A sci-fi nyelvén, a XXV. századi hősök segítségével azonban kimondhatjuk azt is, amiért egyesek ma eretneknek tartanák őket. És éppen ebben áll a science-fiction lényege: a sci-fi tudományos igényességgel megírt, időben és térben elmozdítható, valóság alapú fikció.

Az Odüsszeia például - nem feledkezve meg mitológiai vonatkozásairól – egyfajta sci-fi volna?

Semmiképp. Az Odüsszeia, ha így kérdezi, inkább fantasy.

Pedig a benne szereplő szörnyeknek azért van némi tudományos alapja, nem beszélve az emberi félelmek megjelenítéséről.

Hát ez az… Leegyszerűsítve úgy mondanám: ha az a sárkány itt van a Földön, akkor fantasy; ha egy távoli, idegen bolygón, és űrhajója van, akkor sci-fi. Ha Odüsszeusznak, ugye, űrhajója lett volna…

Na tessék…, Dante: Pokol?

Földi túlvilág: fantasy.

Petőfi: János vitéz?

Óriások: fantasy.

Verne: Nemo kapitány?

Technikai civilizáció: sci-fi.

Obrucsev: Utazás Plútóniába?

Tudományos alapú, őslénytanos: sci-fi.

Tolkien: Gyűrűk ura?

Tündék, orkok, varázslók: ez az igazi alapfantasy. Ezek mind komoly munkák a maguk nemében. Az igazán tudományos fantasztikumot nehéz megírni, mert időigényes; a szórakoztató sci-fi-t könnyebbű, mert nem kell vele annyit bíbelődni. Ez akkor válik fontossá, ha tudjuk, hogy az írók állnak a honorlista legvégén. A legmeghatározóbbak a terjesztők, majd következnek a kiadók, és legvégén a szerzők. Az írók ezért nálunk kénytelenek mással is foglalkozni, és csak otthon, reggel, este, fáradtan, jobb esetben szabadidejükben, szabadságuk alatt írnak. Kevesek tehetik meg, hogy olyan ütemben fejlődjenek, mint nyugati társaik, akiknél egy rossz könyvhonorárium több évi megélhetést is jelenthet – nálunk egy-két havit, miközben egy jó könyv hónapokig, évekig készül. Merthogy az igazán jó sci-fi irodalmi alkotás, és mint ilyen, meg kell érnie a szerzőben.

Jó hogy említi: a sci-fit nem mindenki tekinti irodalomnak.

Attól, hogy valami tudományos és fantasztikus, lehet irodalmi. A sci-fi műfajban is van olvasható és olvashatatlan írás, és számos rossz szerzője mellett megtalálhatók a kiválóságok is.

Kiválóságok mint: Asimov, Lem, Bradbury, K. Dick, C. Clark…

Ők a XX. századi klasszikusok, a sci-fi nagymesterei. Asimov a könnyed szórakoztatás művésze, A. C. Clarke keményen tudományos alapú, Bradbury a nagy mesélő, K. Dick a társadalom torzulásaira figyelmeztet, Lem írásai alapvetően filozofikus igényűek. De akadnak ma is ilyen íróegyéniségek, David Brin például Clarke-hoz hasonlóan tudományos igényű, Kevin J. Anderson pedig olyan nagy mesélő, mint Asimov - az más kérdés, hogy Magyarországon kevéssé ismerik őket.

A Zsoldos Péter Díj odaítélésnek indoklásában, melyet a Sötétség előtt című regényéért kapott kiemelték kitűnő jellemábrázolásait; ezek szerint hőseinek csak a neve kitaláció, amúgy mind archetípus, jól körülhatárolt karakter.

Sokkal könnyebb elmesélni és átadni bármit, ha azonosulni tudunk a hősökkel, ha gyűlölni, szeretni lehet őket. Egy szórakoztató sci-fi főhőse például lehet egy Bruce Willis típusú figura. A mélyebb, elemzőbb sci-fi-be ezzel szemben nem kell akcióhős, megeshet, hogy egy könyvtáros, tanár vagy éppen csillagász áll a középpontban, akit ugyanazok a gondok foglalkoztatnak a mindennapokban, mint bárki mást.

A Sötétség előtt című regénye megírásakor mi foglalkozatta?

Az alapötletét a mai világunk kiszolgáltatottsága adta, az a fajta adat-áradat, amelyből szinte már-már képtelenség kiválasztani az igazságnak megfelelő információt. Eljutunk odáig, hogy annyiféle igazság lesz, ahányan mondják, magyarázzák vagy annak tartják. A regény egy vér-szórakoztató sci-fi sorozat, a Mysterious Universe része, melyet Fonyódi Tibor íróbarátommal találtuk ki. Főhősöm a 30. században él, ő York Ketchikan. Megmenti a szép nőt, lezúzza a gonoszokat, s miközben száguldozik az űrhajóval, különböző technikai-misztikus problémákat old meg. Igen ám, csakhogy Mysterious Universe világa nagyon összetett, és ugyanúgy lehet szórakoztató mint félelmetes. A Sötétség előttnek éppen ezért mások a hősei, más időszakban játszódik, nem Ketchikan korában. Ez a 24. század, melyben az információ-áradat az egyén számára megszűrhetetlen, és semmit nem tudhatunk biztosan. Három szereplőn keresztül láttatom mindezt: egy paranoid, egy skizofrén és egy túlérzékeny ember áll a középpontban. Így sokkal kiélezettebb a szituáció, és félelmetesebb a valóság képlékeny mivolta. Mind vakon botorkálnak egy ellenséges külvilágban.

Szóval ezért Sötétség előtt a regény címe…

Ez valós veszély. Az információval vissza lehet élni, adni-venni lehet, torzítani, befolyásolni, manipulálni vele.

Már csak tudhatja, hiszen újságíró is volt.

Kipróbálhattam magam számos műfajban, a szépprózától kezdve a forgatókönyvíráson át egészen a tudósításig. Egyedül politikusi beszédet nem írtam, itt még nem tartok…

Pedig olykor mintha meglehetősen vegyes műfaj volna az.

Úgy érti, hogy a választások előtt fantasy, amúgy legtöbbször sci-fi?... Nem is rossz regényötlet… De komolyra fordítva: kisiskolás koromban olvastam Wildertől a Teremtés nyolcadik napját, és a regény egyik főszereplője egy újságíró volt. Azt hiszem, ez az olvasási élmény terelt engem később az újságírás felé. A sci-fi világába vezető úton viszont az olvasmányokon túl az ott megszerzett barátságok is meghatározóak voltak. Mert ha barátok között vagyunk, azért ez az univerzum mégsem olyan félelmetes.

F. Tóth Benedek